A blog folytatása

Két hete vagyok „önkéntes” karanténban. Anyuka, te csak maradj itthon! Ezt a határozott felszólító módú mondatot minden gyerekemtől megkaptam. Megfogadtam, nem megyek ki csak a kertbe, és a kertek alján látogatom meg a szüleimet is, de csak távolról beszélgetünk.

Hallgatom, olvasom a híreket, mégis olyan érzésem van, mintha nem is velünk történne a dolog. Hihetetlen. Ez is! Az elmúlt években több „hihetetlen” dolog történt velem. Írtam már a blog megszületéséről, a férjem betegségéről. Na, az volt az első hihetetlen az életemben. Nem volt könnyű végig kísérni az úton a haláláig. A mi harcunkat a betegséggel megírta egy újságcikkben Sudár Ágnes. Erről itt nem írok, de felraktam ide az oldalra, el tudjátok olvasni. A halála körüli történések is a „hihetetlen” érzések közé tartoznak. Mire gondolok?

Akkor éjjel, amikor elment, otthon, csoda történt. A végén fájdalmai voltak, amit nem tudtunk már csillapítani. Melléfeküdtünk a gyerekeimmel, betakartuk, körbeöleltük a szeretetünkkel, ringattuk a szavainkkal. Meséltünk, csak meséltünk a vele töltött időkről. Megszünt az idő és a tér, végtelen nyugalom áradt szét benne, a fájdalma mosollyá szelídült, és valami felfoghatatlan gyönyörű érzés töltött el minket. Hihetetlen, de boldogság volt. Ott, akkor bizonyosságot kaptam arról, hogy a halál valaminek a kezdete is, hogy a lelkünk igenis tovább él. Az a hely, ahova a lelkek mennek, az csak csodálatos lehet és azt a helyet a szeretet ragyogja be.  Guszti csak átevezett oda.

Ennek már fél éve. Túl vagyok egy gyászfeldolgozó módszer megismerésén, itt vannak a gyerekeim, unokáim, de a hiánya felett érzett fájdalom talán soha nem fog elmúlni. És most megint „hihetetlen”, de itt ez a vírus. Olyan változások küszöbén állok 61 évesen, amiről még csak halvány elképzeléseim sem igen vannak. Próbálok alkalmazkodni a helyzethez, és a lehető legnormálisabban megélni a napokat. Hogyan? Erről fogok időnként írni itt a blogon. Igen! Minden rosszban van valami jó! Újra főzünk, együtt a lányaimmal. Zsófim Mallorcán szintén kijárási tilalom alatt a férjével, ők mától nem is dolgozhatnak. Zsuzsim Szőgyén, Kata, Viktor otthon, Julika velem itt Győrzámolyon. Akinek még lehet, illetve kell, az dolgozik, amit lehet itthonról.

Főzni jó, enni jó, erre most több időnk van, ha úgy vesszük, megtaláltuk a rosszban a jót! A recepteket újra elkezdjük feltölteni ide is. Sokan követnek minket a facebook oldalunkon, ott aktívabbak voltunk. Köszönöm az érdeklődést és a biztatást, a jókívánságokat!

Fél éve! Fél éve itt ültem az asztalnál, és azon járt az agyam hogyan tovább! Azt gondoltam, Guszti nélkül nem tudok élni! Hihetetlen, de akarod, nem akarod, fáj, de körülötted minden megy tovább! Elfogadod az „állapotodat”, ez van, ezt az életet kell élned! Most megint itt ülök az asztalnál! Azon gondolkodom, hogyan tovább, mi lesz most? Hihetetlen dolgok történnek a világban! Jött egy láthatatlan vírus, és minden borult! Féltem a családomat, barátaimat, és mindenkit, magát az emberiséget! Milyen nagy szó ez, emberiség! Guszti mit tenne ebben a helyzetben? Azt mondaná: Mindenki nyugodjon le! Álljunk már meg! Anyuka, mindig csak a következő lépést nézd! Nézd a mai napot, oldd meg a mai feladatokat, ne félj, a többi megvár! Ezt fogjuk tenni! Alkalmazkodva a vészhelyzethez – mert, hogy az van, azt minden ép eszű embernek látnia kellene – megtesszük azt, amit ma tudunk!

Hát, valahogy így! Vigyázzatok magatokra!

Hamarosan folytatom.